Régóta mondogatom már ismerősöknek, rokonoknak, hogy nem kell feltétlenül laptopot vásárolni a boltban drágapénzért’. A legtöbb esetben egy hétköznapi felhasználót teljes mértékben képes kiszolgálni egy tablet. Igen, egy olyan felsőkategóriás tablet ami egy alsó kategóriás laptop árban mozog.
Tehát hogy bemutassam manapság mire lehet menni egy tablettel megmutatom, hogy a tartalomfogyasztáson kívül milyen speciálisabb feladatra lehet még hasznosítani a kis jószágot.
Jelen videómban történetesen videót vágok pont azon a színvonalon amire egy átlag usernek maximum szüksége lehet. 🤠
Belefutottam abba a hibába, hogy a webmin webes felületén állítottam be az új ssl certet ami az sslforfree oldalon kértem és töltöttem le. Ezek a tanusítványok remekül működnek apache alatt, de soso mindig elfelejtem, hogy a ca_bundle, vagy certificate kell-e és hova másolni a webmin felületen – és most sikerült annyira reflexből félretalálni, hogy ssl hibával elszállt az oldal és sehogyan nem sikerült azt vissza betölteni.
Persze tutorialok is csak a webes felületről vannak, de sebaj, irány a konzol.
Ha hosszas kutatás után sikerült borzasztóan szétbarmolni az alkalmazás beállításait és még mentésed sem volt érdemes kezdeni azzal, hogy magát a szolgáltatást leállítod, törlöd a config fájlokat és “újratelepíted” a plugint.
$ /etc/init.d/webmin stop
$ rm -rf /etc/webmin/*
$ dpkg-reconfigure webmin
Ha ez megvan akkor vegyük keressük meg a sslforfree-ről származó 3 fájlunk mappáját, lépjünk bele, majd:
Mivel ez esetben sortörés nélkül kerül összefűzésre a két állomány nyissuk meg a miniserv.pem fájlt és üssünk entert a private és a cert közé az alábbi minta alapján:
Bosszant, hogy CORS és mindenféle biztonsági korlátozásokba szaladsz fejlesztés során?
Én jellemzően akkor futok bele amikor Angular környezetben valami appot írok, de a szerver – ami egy teljesen más környzetben van, más url-en, más porton – természetes körülmények között nem lenne elérhető. Ekkor nyitok egy cmd-t és bepuffantom az alábbit:
Hát az úgy volt – igen, háttal nem kezdünk mondatot, mert a végén még felbotlunk valamiben -, hogy már cseszettül elkezdte csípni a szemünket a jelenség, az általános üzenet, hogy
programozni jó
programozni menő
programozni könnyű
rohadt sokat fizet
egész nap úgyis csak csocsózunk
összekattintgatjuk és kész
pénteken délután már úgysem dolgozunk
meg lehet tanulni 2 hónap vagy fél év alatt
bárkiből lehet programozó
Magyarország egyik legnépszerűbb vloggerének egyik videójában – ahol faggat egy ex-modellt aki most hiperszuper programozó és dizájner és már cégtulaj – megbújó banális üzenet triggerelt meg bennünket, hogy namostmáraztánténylegálljunkmeg!!, mert gyakorlatilag gúnyt űznek azokból a – jelenleg női – programozókból is akik valóságos részvevői a szakmának.
Én mikor elkezdtem nézni azt az epizódot valljuk be azért titkon reméltem, hogy a csajszi bedobja, hogy hát ő igazából modell volt a kezdetekben, mert kellett a pénz, de mindig is érdekelték a számítógépek és az IT és kiskora óta programozik hobby szinten assembly-ben, mert érdekli a hardverközeli világ…vagy legalább az, hogy eddig python-ban programozott, aztán az oskolának hála beletanult c++-ba, php-ba vagy javascriptbe és így PROGRAMOZÓ.
De nem.
Mivel közgazdászként nem tudott elhelyezkedni az amúgy nem annyira szép, de annál inkább szőkébb barbibaba a Forbes magazinban olvasott egy cikket, hogy milyen jó a programozóknak – így jelentkezett egy kvázi felnőttképző programozó iskolába.
A lényeg igazából az, hogy ő a mondottakkal ellentétben inkább egy UX designer aki valamennyit papíron tanult frontendet. Szakavatottak számára lebukik ott, hogy erre a munkára alkalmatlan Macbook Air-t használ és gagyi, TN paneles monitort bámul munkája során a videóban.
Ezek a videók, hírek, reklámok, megnyilvánulások szégyent hoznak azokra a valódi jelen esetben női programozókra akik a maguk módján zseniális kis csodabogarak, meetup-okon adnak elő, mélyen benne vannak a szakmájukban és összességében: valódi PROGRAMOZÓK.
Ígyhát ennek ellenpólusaként készítettünk egy koncepció nélküli videósorozatot a lehető legtöbb marhaságot összehordva.
Én például programozóból mesterszakáccsá váltam egy szerep kedvéért, kolléga pedig tizenkilencre lapott húzva eljátszotta, hogy ukrán kapcsolatokat ápolva egy jómenő drogdíler, sőt drogkartell verzérré avanzsálódott az unalmas programozói életből.
Minek csináltuk ezt?
Hogy bemutassuk a médiában lévő jelenség ellentétét. Mert így nézne ki a világ ha a programozók otthagynák a civil munkájukat, hogy egyből séfek vagy drogbárók legyenek. Az élet nem ennyire egydimenziós és nem ennyire egyszerű.
Szerintünk az IT és maga a programozás elhivatás és követel egy zakkantságot és egy életformát. Ez egy olyan elhivatás amiért bolondulunk, ami az életünk és ha megnyernék az ötöslottót akkor is valószínűleg csinálnánk tovább, mert életcélunk az alkotás, a digitalizálás, automatizálás, a világ jobbá tétele.
Amikor pedig mások elhitetik reményfosztott emberekkel azt, hogy ha nem jött be az élet akkor még mindig lehetsz programozó sajnáljuk, mert ez – de ez persze csak a mi véleményünk – nem így megy.
“A képzelet az alkotás kezdete. Elképzeljük, amire vágyunk, azt akarjuk, amit elképzelünk, s végül megalkotjuk, amit akarunk.”
/George Bernard Shaw/
Weboldalunk cookie-kat használ. Az oldal böngészésével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. ElfogadRészletek
