Hát az úgy volt – igen, háttal nem kezdünk mondatot, mert a végén még felbotlunk valamiben -, hogy már cseszettül elkezdte csípni a szemünket a jelenség, az általános üzenet, hogy
- programozni jó
- programozni menő
- programozni könnyű
- rohadt sokat fizet
- egész nap úgyis csak csocsózunk
- összekattintgatjuk és kész
- pénteken délután már úgysem dolgozunk
- meg lehet tanulni 2 hónap vagy fél év alatt
- bárkiből lehet programozó
Magyarország egyik legnépszerűbb vloggerének egyik videójában – ahol faggat egy ex-modellt aki most hiperszuper programozó és dizájner és már cégtulaj – megbújó banális üzenet triggerelt meg bennünket, hogy namostmáraztánténylegálljunkmeg!!, mert gyakorlatilag gúnyt űznek azokból a – jelenleg női – programozókból is akik valóságos részvevői a szakmának.
Én mikor elkezdtem nézni azt az epizódot valljuk be azért titkon reméltem, hogy a csajszi bedobja, hogy hát ő igazából modell volt a kezdetekben, mert kellett a pénz, de mindig is érdekelték a számítógépek és az IT és kiskora óta programozik hobby szinten assembly-ben, mert érdekli a hardverközeli világ…vagy legalább az, hogy eddig python-ban programozott, aztán az oskolának hála beletanult c++-ba, php-ba vagy javascriptbe és így PROGRAMOZÓ.
De nem.
Mivel közgazdászként nem tudott elhelyezkedni az amúgy nem annyira szép, de annál inkább szőkébb barbibaba a Forbes magazinban olvasott egy cikket, hogy milyen jó a programozóknak – így jelentkezett egy kvázi felnőttképző programozó iskolába.
A lényeg igazából az, hogy ő a mondottakkal ellentétben inkább egy UX designer aki valamennyit papíron tanult frontendet. Szakavatottak számára lebukik ott, hogy erre a munkára alkalmatlan Macbook Air-t használ és gagyi, TN paneles monitort bámul munkája során a videóban.
Ezek a videók, hírek, reklámok, megnyilvánulások szégyent hoznak azokra a valódi jelen esetben női programozókra akik a maguk módján zseniális kis csodabogarak, meetup-okon adnak elő, mélyen benne vannak a szakmájukban és összességében: valódi PROGRAMOZÓK.
Ígyhát ennek ellenpólusaként készítettünk egy koncepció nélküli videósorozatot a lehető legtöbb marhaságot összehordva.
Én például programozóból mesterszakáccsá váltam egy szerep kedvéért, kolléga pedig tizenkilencre lapott húzva eljátszotta, hogy ukrán kapcsolatokat ápolva egy jómenő drogdíler, sőt drogkartell verzérré avanzsálódott az unalmas programozói életből.
Minek csináltuk ezt?
Hogy bemutassuk a médiában lévő jelenség ellentétét. Mert így nézne ki a világ ha a programozók otthagynák a civil munkájukat, hogy egyből séfek vagy drogbárók legyenek. Az élet nem ennyire egydimenziós és nem ennyire egyszerű.
Szerintünk az IT és maga a programozás elhivatás és követel egy zakkantságot és egy életformát. Ez egy olyan elhivatás amiért bolondulunk, ami az életünk és ha megnyernék az ötöslottót akkor is valószínűleg csinálnánk tovább, mert életcélunk az alkotás, a digitalizálás, automatizálás, a világ jobbá tétele.
Amikor pedig mások elhitetik reményfosztott emberekkel azt, hogy ha nem jött be az élet akkor még mindig lehetsz programozó sajnáljuk, mert ez – de ez persze csak a mi véleményünk – nem így megy.
“A képzelet az alkotás kezdete. Elképzeljük, amire vágyunk, azt akarjuk, amit elképzelünk, s végül megalkotjuk, amit akarunk.”
/George Bernard Shaw/
