Google Play Zene – az okos Deezer

Amikor e bejegyzés tartalmi felépítésén, mondanivalóján gondolkoztam szembetaláltam magam egy kérdéssel:

Jó-e az, hogy egy nagy, külföldi cég már mindent tud rólunk és jóllehet jobban is ismer bennünket, mint mi magunk…?

Lényegében egy összetett válaszra jutottam. Ki vagyok én? Ha egy bűnöző vagyok akkor nem jó, hogy mindent tudnak rólam. És ha egy egyszerű hétköznapi ember vagyok? Érdekel valakit az, hogy hány kilométert gyalogoltam (igen, az android google asszisztens ezt is számolja, de erről majd egyszer később), vagy milyen zenét szeretek, hova szoktam járni, kiket ismerek, stb…? Kötve hiszem. A Google, mint méltán híres vállalat még egy lépést tett a privát szféránkba való beljebb lépésért.

A mai termékünk neve: Google Play Zene. Nem, ez nem az áruházról írt dal, ez egy alkalmazás.

Lényege

Van egy online tárhely, ahova vagy feltöltöd a zenéket vagy már fent vannak és onnan hallgatod a zenéidet.

Miért jó?

  1. Nem kell a gépen tárolni a zenéket, nem foglalja a helyet
  2. Akármelyik számítógép elé ülsz, vagy csak a mobilodat fogod a kezedbe ugyanazok a zenék elérhetők

De ezt tudja a Deezer is, nem?

Nos, szerintem ember nincs már, aki ne hallott volna a dézer-ről. Tudjátok, ez az a zenehallgató, hű-de-szuper-dídzsé-vagyok-az-okostelefonommal szolgáltatása a Telenornak, amit csak az X-faktorban látni, hogy mindenki kék fülhallgatóval jár és a tanult dalokat onnan hallgatja. Nos, ez a Deezer.

Számunkra európaiaknak előbb volt, mint a google play music, de amúgy szerintem google-éknál hamarabb megszületett az ötlet, csak ide később ért el a szerzői jogi mizériák miatt. Én örültem a Deezernek is, de mégsem használtam. Hogy miért? Készítettem egy összehasonlító táblázatot a két szolgáltatás fő tulajdonságairól.

Íme:

Deezer Google Music

Általános dolgok

Reklámok igen (-10p) nem (10p)
Zenei tevékenység megosztása igen (+10p) igen (0p)
Letisztult, egyértelmű felület nem (-10p) igen (+10p)
Sebesség tűrhető (0p) gyors (+20p)
Zenefeltöltési lehetőség igen, de a feltöltött zenék ömlesztve vannak (-20p) igen, a zenéket felismeri és kategóriákba rendezi (+20p)

Előfizetés nélküli korlátlan zenehallgatás

havi 2 óra csak PC-n (+10p) havi 0 óra (0p)
Kedvelt dalok igen igen
Offline mód csak Deezer Premium+ -szal (-10p) csak Androidon (20p)
Hangszínszabályzó csak Deezer Premium+ -szal (0p)

csak Androidon (-20p)

Saját zenék hallgatása PC-n korlátlan korlátlan
Saját zenék mobilon csak Deezer Premium+ -szal (-20p) korlátlan (20p)
Saját zenék feltöltési darabszámkorlát nem tudni 20 ezer
Zenék megvásárlásának lehetősége nincs (0p) van (10p)
Technikai dolgok
Lejátszó HTML5 HTML5 vagy flash
Számváltáskor asztali értesítés nem (0p) igen (+10p)
Zene feltöltési módja behúzni a böngészőbe (10p) külön kliensprogram, ami mappát figyel és automata feltölt
(30p)
App Studio / pluginok van (de minek?) (20p) nincs, csak google labs (5p)

Viselkedés

Zeneajánló Azt a 10-et ajánlja, amit amúgy is nyomatnak a rádiókban
orrvérzésig (-20p)
A gyakran hallgatottakat teszi ide, plusz figyeli a youtube
és g+ tevékenységeimet és ahhoz hasonló előadó/stílust ajánl (+20)
Saját könyvtár ömlesztve (-10p) Előadók, Albumok, Dalok, Műfajok szerint rendezve
Rádió

Alig van valami, nem jövök rá hogy működik

Teljesen vegyesen zenei stílus, előadó, album szerint
csoportosítva
Árak
Korlátlan zenehallgatás csak neten 1049 Ft 1950 Ft
Korlátlan zenehallgatás minden platformon offline móddal 2099 Ft 1950 Ft
Linkek deezer.com google.com

 

 

Magyarázat

Reklámok

06bd20ba3d11ec3bac5b12327bcf94cf

Igen, a nagy büdös google reklámok. A Deezeren mindenhol belefutottam és zavart. Ha fizetek nyilván eltűnik. Google Music-on nem futottam bele egybe se az ingyenes verzión belül sem. Deezernek meg a minusz pont, google-nek pluszpont, jófejek, hogy nem ennyire pénzorientáltak.

Zenei tevékenység megosztása

Nagy hype most a szósöl’, azaz a közösségi médián életünk minden pillanatának orrbaszájba megosztása. Deezer kap ezért plusz pontot, mert lehet jól jön a megosztás, a google nem kap pontot, mert noha meg lehet osztani, de csak úgy, hogy a saját zenéinkre rákeres youtube-on, vagy a fizetős zenéket vásárlásra kínálja. Na és igen, ezért még mehetne a pluszpont, viszont nem megy, mert csakiscsak g+-on lehet megosztani, fb-on nem.

Letisztult, egyértelmű felület

Deezer: fúj, csúnyareklám’. Plusz sötét háttér. Komolyan mondom, hányszor kell még elmondanom, hogy a sötét háttér világos szöveggel NEM JÓ! Amúgy meg túl sok a szöveg mindenhol, túl sok információ, viszont a lényeges dolgok meg alig találhatók meg. Nekem kifejezetten nem tetszik a Deezer felület, sajnálom. A reklám miatt megy a minusz.

Google: világos háttér (jeje), nincs reklám, szép nagy csempék az albumoknak, plusz az albumok lejátszási listáján több képet is hoz az előadótól. Főleg androidon nagyon jól mutat. Szép munka! A plusz képekért megy a plusz pont.

Sebesség

Nem sok különbség van a kettő között, de! Felsőkategóriás gépem van, de összevissza villog a sok js miatt az oldal a lapok betöltésekor, amire várni is kell a Deezer esetén. Google-nél szép átmenetek vannak, nem látni ugrálást és minden instrukcióra azonnal reagál. Deezer sebessége is még jó, de a Google zenelejátszóját elképzelni nem tudom milyen szerverek hajtják, hogy soha egy pillanatra meg se röccen. Google-nek megy a plusz.

Zenefeltöltési lehetőség

cfbe9bd702f4eec6fcf18c8a6a5ac2f1

Deezeren ömlesztve vannak a zenék, mint a Winamp lejátszási listáján. Ez annak jó, aki youtube-ról leszed 5 mix-et és azt hallgatja. Annak, akinek van 50 giga zenéje (nekem) nem jó. Sőt: sz@r. Megy a minusz.

Előfizetés nélküli korlátlan zenehallgatás

Deezeren megvan a beetetés, hogy hallgasd az ingyen zenét, ami amúgy nem is ingyen van és amúgy is csak 2 órát hallgathatod. Csak +10 pont jár a Deezernek ezért, mert amúgy is ott vannak a reklámok, tehát nem járnak ők ezzel egyáltalán rosszul…

8d0f0a82623a93a9146571bd8c73ced0

Google-n csak vásárolni lehet a zenéket, meg persze belehallgatni. A feltöltött zenéidet persze előfizetés nélkül hallgathatod korlátlanul mindenféle platformon.

Az előfizetéses csomagoknál mindkét szolgáltatónak van 1 hónap próbaideje, úgyhogy ez nem változtatott a dolgon.

Kedvelt dalok

Mindkét helyen lehet lájkolni a zenéket, úgyhogy ez se billenti semerrefelé sem a mérleget.

Offline mód

Elvileg Deezeren PC-n is lehet offline zenét hallgatni (nyilván azért kell hozzá netkapcsolat, hogy betöltődjön a weboldal, tehát mégsem annyira offlájn’), mobilos natív alkalmazáson a saját zenéidet is csak előfizetéssel hallgathatod, ami azért köcsögség, valljuk be.

Google Music-on csak az androidos programban van cache-elés, böngészőben nincs (de minek is) – a saját zenéidet offline hallgathatod előfizetés nélkül. Guglié a plusz pont, mert ő még reklámot se tol az arcodba ezért’.

Hangszínszabályzó

Google-n csak androidon, Deezeren mindenhol, de csak előfizetésért.

Saját zenék hallgatása PC-n

Mindenhol elérhető a maga módján, így ez nem változtat a mérleg állásán.

Saját zenék mobilon

Deezer mobilon előfzetéssel, google ugyanúgy, mint pc-n.

Zenék megvásárlásának lehetősége

Deezeren is ott a kis bevásárlókocsi ikon, de amikor rányomtam egy zene hallgatása közben kiírta, hogy nem található az item. Google-n a megszokott áruházban meg lehet venni a zenéket, CD-ket jópénzért.

Számváltáskor asztali értesítés

b0c1a3c002a1004bea5da2bbee968c26

Google Music kidob egy kis ablakot a jobb alsó sarokban – igaz ez csak Chrome alatt működik. De mindenesetre jó ötlet.

Zene feltöltési módja

Deezer megoldása is jó, mert nem kell programot telepíteni, de e megoldás nem automata. A google megoldása egy feltelepített program, ami a háttérben figyel egy előre megadott mappát. Ha oda valamilyen zeneanyag bekerül automata feltölti. Jó ötlet.

App Studio

Deezernél van annyi, hogy kedvem nincs már nézelődni közöttük. Google-n csak egy labs van (mint a gmail-nél). Az már más kérdés, hogy az apps-okra mi szükség van…ez olyan, mintha annak idején a kis mp3 lejátszóra akartunk volna windowst telepíteni (lol).

Zeneajánló viselkedése

Deezer ugyanazt a 10-et ajánlja, amit a ClassFM-en és a MusicFM-en nyomatnak orrvérzésig. Lehet mindenki ezeket keresi, én nem.

A Google-nél azt vettem észre, hogy az utóbbi időkben youtube-on vintage, swing-es zenés videókat kezdtem el nézegetni és meg is jelentek az ilyesmi zenék a korlátlan hozzáférésre előfizetve a google music-on. Szerintem ez az okosság, nem mobilon a fészbuk’.

…igen, tudom google-höz tartozik a youtube-is, így könnyű dolguk van. Mindenesetre azért érdekes, hogy a rádióknál meg a Deezer felajánlja a facebookon bejelölt kedvenc zenei előadóimat…

Saját könyvtár működése

Deezeren semmi rendezettség, mint csak egy lejátszólista. Ezzel szemben a google itt is képes rádiókat felajánlani, letölti a borítóképeket és satöbbi.

Rádió

Deezer az arcomba tol egy fél képernyőt beterítő CD borítót. Itt is tudok persze váltani a zenék között, de nem találtam eddig lejátszási listát. Ezzel szemben a gmusic elég sok feature-t a rendelkezésemre bocsát.

 

Árak

Nos, összegezzük.

A Deezeren korlátlan zenehallgatást kapunk offline mód, mobilalkalmazás és reklámok nélkül 2013 őszén 1049 Ft-ért. 2100 Ft-ért kapjuk meg a korlátlan zenelejátszót mobilon offline móddal, amit a google ingyen ad saját számokkal. Kapunk még viszont hangszínszabályozót, ha a Windows nem tudna ilyet és szükségünk lenne rá. Viszont nem csak Androidos telóra van kliense, hanem az Apple és MS cuccokra is. Azt írja még a promós oldal, hogy nincsenek reklámok, exkluzív tartalom, ajánló, meg kiváló hangminőség, blablabla.

A Deezer-rel ellentétben gMusic-on csak 1 csomag létezik 1950 Ft-ért, igaz, ha 2013. november 15.  előtt korlátlan hozzáférés kipróbálására jelentkezel akkor csak 1650 Ft lesz…valameddig. Weboldaluk szerint ingyenesen elérhető 20 ezer zeneszám tárolás a felhőben, zene elérés akárhol szinkronizálással vagy anélkül, nincs reklám és bármikor vásárolhatsz zenéket az áruházban, amikből 18 millió van és azok nagyon jók, blabla.

 

Összegzés

Akik csak számítógépen hallgatnának zenét, nincs és nem is lesz okostelefonjuk és nem zavarja őket a ronda felület azok nyugodtan használjanak Deezert havi 1 ezresért. Főleg jó, ha “szeretik tolni a szósöl-t”, mert ez ha akarod, ha nem facebookkal bejelentkezve sunnyogva osztogatja megfelé, hogy mit hallgatsz (mintha bárkit is érdekelne…).

Ha szeretnéd mobilon is hallgatni a kedvenceket, ha az a mobil Android akkor neked egyértelműen Google Play Zene kell. Ezért csak akkor kell fizetni 1650 vagy 1950 Ft-ot, ha nem csak a feltöltött zenéket akarod hallgatni hanem az áruházban lévőket is.

Ha Windows telód van csak Deezer-t választhatod. Ha iPhone-od akkor vársz, mert nemsokára ki jön arra is a Play Zene.

Ha nincs okostelefonod, de akarsz végtelen zenét akkor maradt az iTunes, a CDrip vagy a torrent és az mp3 lejátszó. Viszont így sosem fogod megérteni a cloud áldását.

Ha szeretsz zenét hallgatni fizess elő! Bármily hihetetlen ezek a szolgáltatások nem illegálisak, teljesen hivatalos, az előadók megkapják belőle a jussukat, a kedvenceidet ezáltal is támogatod. Nem megér ennyit..?

WordPress cache

Jé.

Egy barátomnak van egy igen nagylátogatottságú oldala. A szerveremet 100+ felhasználónál már elég szépen terheli. WordPress-t használ, gondoltam rákeresek, hátha van rá valami cache funkció. És láss csodát!

 

WP Super Cache

 

Persze, aki komolyban nyomja a blogolást, takarékoskodni szeretne az erőforrásokkal az kezdjen az igényeinek megfelelő blogmotorba. Szerintem még mindig sok a körítés és a felesleges funkció a wordpress-ben – de még mindig kevésbé szívatja a szervert, mint pl az e107.

Tehát fent linkelve a plugin, aki nem szeretne 100%+ cpu-t bátran telepítse, nekem hetek óta kiválóan működik.

Vezetéknélküli hangtovábbítás

Két dolgot szeretek nagyon:

  • Járkálni a laptoppal a lakásban
  • Zenét hallgatni a nagy 2.1-es hangfalszettemen

 

E két dolog egy normális embernek összeférhetetlen.

Jó ideje azon törtem a buksimat, hogy hogy lehetne megoldani a problémát. Van egy tabletem, amit nem nagyon használok – csak néha tévéhez dugom filmezni. A laptop és a tab is wifihez kapcsolódik, akkor miért ne lehetne valahogy azt a hangot átvinni? Olyan nincs, hogy nincs!

 

Shoutcast

Kizárva, nagyon nagy a késleltetés, plusz a végponton el kell indítani a lejátszást mindig.

 

FM transmitter

Nincs késleltetés, de meg kell építeni (vagy venni), hangminősége gyatra, plusz nagyvárosban a környék azt hallgassa, amit én? + a végén még rám töri az ajtót az NMHH/NBF

 

Pulseaudio

Olvastam valahol, hogy a drága jó linuxot meg lehet úgy hackelni, hogy network-re küldje a hangot. Gond, hogy én windózt használok PC-n.

 

AirPlay

Kipróbáltam. Folyton akad, szakadozik, rossz minőségű. Ja, az androidos program fizetős, és csak a sz*r iTunes-szal működik.

 

Pulseaudio

Addig-addig keresgéltem, míg egy hobbielektronika.hu topic-ban megláttam egy progit, ami wifi-n átküldi a rendszerhangot.

 

AirFoil

Aztán addig keresgéltem, míg rá nem találtam az AirFoil nevű programra. Azt hittem ez is gagyi cucc, de nem, win8 kompatibilis és normálisan rendszerhangot képes küldeni a tablet-re.

Van benne hangszínszabályozó, balansz, előerősítés, a hang küldhető pc-re, androidra is vegyesen. Képes csak bizonyos programok hangkimenetét kiküldeni, amúgy egy driver-t is tud telepíteni és teljes rendszerhangot kapunk a végponton.

 

933d8fdda57be5e8fc41a2c5a74279d0

A hang nem hullámzik, az elmúlt egy órában talán 2x akadt meg egy negyed másodpercre. Hangminőség jónak mondható, olyan, mintha a tabon játszanám le az mp3-at.

Azt is el kell mondjam, hogy kicsit nehezen találta meg a tabletet. Nem tudom, hogy későbbiekben lesz-e valami újrascannelési idő megint vagy megjegyzi-e és nem kell várni, hogy megtalálja. Másik negatívum: késés. kb 2.8 másodperc. Youtube-on videót így nemigen lehet nézni – VLC-ben viszont van beállítás, hogy csúsztassa el a képet a hangtól, így használható.

A program működéséről annyit tudni kell, hogy wifi-t használ, van szerver és kliens alkalmazása külön. A szerver fizetős, elvileg időkorlátos (10 perc), de nekem fura módon valahogy mégsem jár le ez a 10 perc(?). A kliens ingyenesen letölthető a google play áruházból, ami a speaker nevet viseli.

Egyelőre tetszik.

Hálózati nyomtatószerver Debian-on

printer_cartoon

Eddig WinXP-s gép volt beállítva az albérletben nyomtatószervernek. Kb fél éven keresztül rendben voltak a dolgok, viszont az utóbbi időkben teljesen váratlanul belassult a nyomtatás sebessége. Tehát kinyomtatott egy oldalt, várt 3-5 percet aztán nyomtatta a következőt.

Mivel ez állapot tarthatatlan volt (+ szeretjük a Linuxot) kitaláltam, hogy legyen linuxos nyomtatószerverünk. Eleinte próbálkoztam a SAMBA-val, de mikor rájöttem, hogy ezt beállítani mégsem annyira meseszerű inkább rágugliztam és lásscsodát:

 

http://dev.shyd.de/2011/03/debian-printserver-scanserver-hplip-cups-sane/

 

Gondoltam lefordítom a tutorial-t, de nem tettem, mert szerintem ez teljesen érthető, világos, egyértelmű és kipróbáltam, működik…legalábbis a nyomtatás. Éppen a scannerrel szívok, nem tudom megyek-e majd valamire vele. Igaz, a scannerre nem is nagyon van igazából szükségem…